Kandalló melletti beszélgetésből fenntarthatóbb energiafelhasználás

Még télen történt, hogy az egyik este a szüleimmel ültünk a meleg szobában és beszélgettünk mindenféléről, ahogyan azt ilyenkor szoktuk, amikor nagyon korán sötétedik, és nem nagyon tudunk mit csinálni. A kandallóban, amelyet nemrég vásároltunk, ropogott a tűz, így igazán meghitt hangulatot árasztott mind a fénye, mind a melege. Édesanyám említette, hogy mindig is egy ilyen kandallót szeretett volna a saját házába, így nagyon boldog, hogy végre megvalósult. Azt is elmondta, hogy jobban örül, amikor ide gyújtunk be, nem pedig a gázkonvektort használjuk, de sajnos teljes egészében az ezzel való fűtés nem megoldható, csak egy kiegészítő eszköz.

Mivel mindannyian aggódunk a bolygó jövője miatt, igyekszünk a mindennapi életünket úgy alakítani, hogy minél kisebb legyen a háztartásunk ökológiai lábnyoma. Ez az élet sok területén meg is tud valósulni, azonban sajnos a fűtéssel kapcsolatban nem mondható el. Anyukám rendszeresen aggódik a gázzal való fűtés miatt, nem csak a környezet terhelése, hanem az egészségünk kapcsán is. Sok tragikus hírt lehet hallani a híradóban, főleg így tél környékén, hogy egész családok halálát okozta a nem megfelelő gázkonvektor.

Ezzel párhuzamosan felmerült, hogy mi lenne, ha áttérnénk egy biztonságosabb és fenntarthatóbb fűtési formára. Szóba kerültek a napelemek, mint alternatív eszközök. Édesapám rögtön mondta is, hogy ő nemrég olvasott egy cikket ebben a témában, és nagyon szimpatikus volt neki az egész. Elmondta, de mi is tudtuk, hogy bár hosszútávon mindenképp megéri, mégis nagy befektetést igényel, hiszen nem egy olcsó mulatság. Azonban erre is létezik megoldás, elérhető magánszemélyek, társasházak és lakásszövetkezetek részére napelem rendszer támogatás, amellyel az energiafelhasználás korszerűsítését igyekeznek népszerűsíteni.

úgy döntöttünk, hogy közösen böngészünk kicsit ezen az oldalon, hiszen több szem többet lát. Megtudtuk, hogy a napelemek költségeinek megtérülési ideje 8-10 év, ami valljuk be, nem kevés idő. Viszont ezek mind olyan magas minőségű eszközök, hogy nem csak a mi családunkat, de még a gyerekeimet, a szüleim unokáit is nagy valószínűséggel kiszolgálják majd. Azt gondolom, tekintve ezt, megéri befektetni egy napelem rendszerbe.

Ami nagyon meglepő volt számunkra az az, hogy a beszerelt napelemek felhasználásával az idő múlásával a befizetendő számlák összege egyre inkább a nulla felé közelít majd. Sőt, ennél többre is képes. A napelemek nem csak annyi áramot termelnek a napsütéses órákban, amennyire a háztartás elektronikai eszközeinek van szüksége, hanem még ennél is többet. Ez a fel nem használt energia aztán a hálózatra töltődik, amiért a szolgáltató fizetni fog, tehát mi magunk is energiatermelőkké válunk! A környezetvédelmen túl, ami kétségkívül egy nagyon fontos szempont, a napelemek segítségévek komoly összegeket tudunk félretenni a megspórolt számladíjakból, amiket arra lehet fordítani, amire az ember csak szeretné. Az elnyerhető napelem rendszer támogatás legalacsonyabb értéke ötszázezer forint, a legmagasabb értéke pedig tízmillió forint lehet.

Hasznos még az ezen az oldalon található blog, ahol a legfontosabb tudnivalókat lehet megtalálni a napelemekről. Olvashatunk arról, hogy mekkora méretű napelemet kell kiválasztani, hogy megfelelő legyen, a szakszerű telepítésről és ennek feltételeiről, de információk találhatók például az inverterről is, amik a megfelelő működéshez elengedhetetlenek.

Ennyi információ elég is volt a szüleimnek, hogy úgy döntsenek, néhány éven belül belevágnak a házunk energiahasználatának korszerűsítésébe. Ennek én is nagyon örültem, mert így védjük a környezetünket, és nekem, illetve a testvéremnek is jó példát mutat édesanyám és édesapám, hogyan használjuk fel okosan a napsütésből nyerhető energiát.