A nagyszüleim sajnos már nincsenek köztünk, tavaly hunytak el. Végrendeletükben meghatározták, hogy vidéki házukat én, az unokájuk fogom megörökölni. Ez egy régi építésű, egyszintes kockaház.
A férjemmel Budapesten egy belvárosi ház ötödik emeletén lakunk, egy másfél szobás lakásban. Bár nagyon szeretjük, hiszen az elmúlt évek alatt rendesen belaktuk, ráadásul rengeteg emlék fűz hozzá mindkettőnket, de már egy ideje a gyerekvállaláson gondolkozunk, így kénytelen leszünk egy nagyobb helyre költözni.
Eldöntöttük, hogy a nagyszüleimtől örökölt házat eladjuk, mert mi semmiképpen sem szeretnék elköltözni vidékre, mindenképpen a fővárosban akarunk maradni, hiszen itt alakítottuk ki az életünket, itt dolgozunk, így itt tervezzük a jövőnket is. A terv az volt, hogy a házért kapott összegből veszünk egy családi házat valamelyik kertvárosi övezetben, amelyet majd a saját ízlésünknek megfelelően fogunk kialakítani.
Az én nagy álmom az volt, hogy egy olyan házat válasszunk, ahol van beépítve kandalló. Mindig is hangulatosnak és családiasnak tartottam azokat az otthonokat, ahol van kandalló. Főleg a karácsonyi időszakban tud nagyon kellemes atmoszférát teremteni.
Végül is sikerült az igényeinknek megfelelő (és kandallóval ellátott) házat találnunk egy számunkra abszolút megfelelő környéken. Csendes, biztonságos utca Budapest egyik külkerületében, bölcsődék, óvodák és iskolák gyűrűjében. Ráadásul teljesen elfogadható áron árulták a házat, az általunk eladott ingatlan összegéből a vásárlás után is maradt még annyi, amit bele tudtunk fektetni az új otthonunk felújításába.
Az adásvételi szerződés megírásánál minden rendben ment, köszönhetően a profi ingatlanközvetítő és az ügyvéd munkájának. Minden lényeges dologra felvonták a figyelmünket, minden fontos dokumentumról beszéltek nekünk. Elmondták azt is, hogy érdemes a ház eladóinak utána nézniük az interneten az energetikai tanúsítvány áraknak, mielőtt kiválasztják, hogy melyik ezzel foglalkozó szolgáltatást szeretnék igénybe venni, hiszen számos lehetőségük van.
Mivel elég hamar kölcsönös szimpátia alakult ki köztünk az eladókkal, elmesélték, hogy a netet böngészve hamar rá is találtak a legmegfelelőbb opcióra, mely egy teljesen felhasználóbarát weboldalon ismertette szolgáltatásának részleteit. Különösen szimpatikusnak találták azt a lehetőséget – bár a mi adásvételi szerződésünk megírását ez nem érintett, mert mi nem siettünk vele –, hogy akinek szükséges, akár 6 – 12 órán belül SMS-ben is át tudják küldeni a tanúsítvány hiteles azonosítóját, ezzel hozzásegítve a még gyorsabb szerződésmegírás folyamatához. Pontosan, precízen és részletesen le van írva az oldalukon az energetikai tanúsítvány előállításának a menete: akár telefonon, akár online fel lehet venni velük a kapcsolatot és leadni a rendelési igényt. A megbeszéltek alapján a cég tovább küldi a megbízó adatait (azaz a nevét, telefonszámát, települését) a területileg illetékes mérnöknek, aki a kapcsolatfelvételt követően egy előre egyeztetett időpontban elvégzi az ingatlan felmérését, az adatokat továbbítja a cégnek, amely azok alapján számítást végez, majd kiállítja a tanúsítványt. A díjról pedig kivétel nélkül minden esetben számlát is adnak. Mindemellett weboldalukon a hasznos tudnivalók menüpontban tájékoztatják az embereket arról, hogy pontosan mit is a dolguk az energetikai tanúsítvánnyal, kinek kell odaadniuk, valamint hogy hány példányban készül el.
A ház eladói elmesélték, hogy végül ezt a szolgáltatást választották, és minden szuperül alakult, teljesen meg voltak vele elégedve. A megbeszéltek alapján az elkészült tanúsítványt pedig hamar elküldték elektronikus formában, így az ügyvéd minden probléma nélkül el tudta készíteni az adásvételi szerződést.