Minden, amit a napelem árakról tudni kell

Emlékeztek még, amikor arról írtam, hogy pályáznánk napelemes rendszer telepítésére a szüleim családi házának tetején? Nos, azóta már a kivitelezésig is eljutottunk, ezért úgy döntöttem, megosztom veletek a tapasztalatainkat. Néhány sorban következzen minden fontos információ, amit a napelem árakról tudni kell!

Legelőször is, ajánlom figyelmetekbe a napelemesrendszerek.info oldal kalkulátorát – mi is ezt használtuk a napelem árak becsléséhez, és hatalmas segítséget adott a számításaink elvégzéséhez. Első körben meg kellett adnunk a nevünket, a címünket, és az elérhetőségeinket – utóbbit azért, hogy a további kapcsolattartás lehetővé váljon. Rövid üzenetben vázoltuk, mire készülünk, mihez kellenek a napelem árak. Így leírtuk, hogy a szüleim házában szeretnénk a fűtést korszerűsíteni, és ehhez olyan hosszútávú megoldást keresünk, amely a rezsiköltség csökkentéséhez is hozzájárulhat. De ami ennél is fontosabb: meg kell adni az éves áramfogyasztást – ha kilowatt/ órában nem is tudjátok, legalább a forintosított összeget írjátok meg. Ha pedig mindezzel elkészültetek, kattintsatok a küldés gombra, a válasz nagyon hamar megérkezik a postaládátokba!

Ezt követően nem sokkal megbeszéltünk egy időpontot egy villamostervező kollégával, aki felmérte a házunk állapotát. Ehhez képest pedig javasolt a részünkre egy telepítési módot és egy ajánlatot a napelem árakra. Persze nem árt, ha jó előre felkészültök, milyen fagyasztókat használtok az épületben. Ha ugyanis sok utólagos módosítást kell végezni a terveken, jóval drágább lehet a napelemes rendszer telepítése, mint ahogyan először elgondoltátok.

A telepítés után a napelem árak megtérüléséről is ejtsünk néhány szót. A napelemek használatának legnagyobb előnye, hogy viszonylag sokat lehet spórolni a rezsiköltségeken. Így adott esetben a rendszer bővítésén is érdemes már a telepítéskor elgondolkodni. Persze a bővítés azt jelenti, hogy többet kell a projektre áldozni, mégis, abban biztosak lehetünk, hogy a villanyszámlákra fordított ár minden hónapban megtérül majd.

Ez a leírás ugyan csak egy kis segítség az induláshoz, de a korábbi, pályázatos cikkemmel együtt talán hasznát vehetitek. Vágjatok bele a napelem telepítésbe bátran!